Sokkoló hírre értem haza a munkából: Talmácsi Gábor és menedzsere Stefano felmondtak a BalatonRing Team-nek, így a hétvégi 250-es futamon már nem is indul, sőt, ezzel az istállóval soha többé. Helyét egy spanyol gyerek veheti át.
Talmának egyelőre helyet keresnek valamelyik csapatban, amire - megvallom őszintén - kevés az esély, hisz már a nagy Aspar csapatba se fért bele, ezért csináltak neki külön csapatot. Kicsit úgy tűnik, vége az idei idényének...
... Ami egyébként nem indult rosszul: vezeti az újoncok pontversenyét, folyamatosan ott van az első tízben, s végülis jó eredményeket ér el, pedig még látszik, hogy csak most szokja a valamivel gyorsabb és nehezebben kezelhető motort.
Stefano is rengeteg munkát fektetett be a 250-es projektbe: megvette az első futamra a jogokat az M1 helyett, majd ingyen odaadta nekik. Szponzorokat szerzett, hogy elindulhasson Talma (érzéseim szerint a hirtelen megjelenő szponzorok jó részben közvetett állami pénzekből - adócsökkentésből fizették ezt a kis kalandot.
S akkor miért is kellett ott hagyni őket? Nos, nem adtak második motort, meg lefoglalták a médiajogokat, s ez nem tetszett Stefanonak. Ugyanakkor ez az indoklás elég gyenge lábakon áll, hisz Talma utódja már két motorral versenyez. Kiváncsi vagyok, mi derül ki...